|
Kristály orákulum Hogy működik a Kristály orákulum?

Kistályok, amik megválaszolják a kérdéseket! Egy vadonatúj szabadalom, csak a mi cégünk dolgozik ezzel a speciális táblával. A vendég egy zsákocskában kristályokat kell hogy összerázzon. Aztán ráborítja egy erre a célra készült táblára, amin egy 12 ágú csillag mutatja a legfontosabb életterületeket. A kövek az életterületek valamelyikén fognak leesni ebből a hozzáértő munkatársunk már tudja is a jóslatot. A kristályokból mindig vagy egy olyan, ami nagyon jellemző az illetőre, és amit szívesen vinne haza "védelmezőnek". Ezt a követ választhatja ki magának, mint talizmánt. Ezt egy kis talizmán-zsákocskába kötve kapja meg. A zsákocskába kerül még egy "titok", vagyis egy meghatározott rituálé szerint egy idézetet is húznia kell a vendégnek, amit csak ő maga ismerhet, illetve a zsákba rakva megkapja a kristályról az alaptudnivalókat is. Ez így egyben a talizmán!

(Jelenleg 2 asztallal, magyarul, németül és angolul tudunk települni.)
Mennyi idő jut egy vendégre? Mint minden egyéb szolgáltatásnál, átlag 8-10 perc. (A 4 órás készenléti időben átlag 25-30 vendég kerül sorra egy asztalnál, ugyanennyien kapnak talizmánt.)
Milyen "extrákat" lehet kérni hozzá? Feláras szolgáltatás lehet, hogy a talizmánzsákra valami egyedi felirat kerül. (Igény szerint akár a megbízó is adhatja.)
A válaszokat igény szerint nyomtatásban is oda tudjuk adni a vendégnek. (6-7 oldalas értékelés) Ez a szolgáltatás megnöveli az egy főre jutó időt a nyomtatás adatfelvitel idejével (1-3 perc). Viszont alkalmas lehet arra is, hogy a vendég érkezéskor regisztrál, feldobja a köveit, a játékmester felveszi a kijött eredményt és a vendég a távozásakor megkapja névre szóló ajándékát, talizmánnal, így például konferenciákon is jó játék lehet.
Kreatív ötletek kövekkel és kristályokkal Mit lehet még csinálni kövekkel és kristályokkal? Kreatív asztalkán kristályfát építhetünk belőlük, készülhet belőle egyedi nyaklánc, fülbevaló, de a rendezvény hangulatától függően akár Kristály ELIXÍRT is lehet készíteni belőle. A kristályelixír ősi recept szerint, borban, vagy rózsavízben adott célra készül. Lehet belőle szerelmi bájital, gyógyelixír, szépségelixír, vagy a rendezvény hangulatának megfelelően bármi. A gyönyörű üvegcséket a vendég hazaviheti.
Minden extra és kreatív szolgáltatás egyedi kalkulációt igényel.

(Anna az orákulummal egy családi napon)
|